MENÜ

A világ libamájexportjának 90 százalékát Magyarország adja, pedig a nemzetközi sajtóban megjelent nemtelen támadások érezhetően visszavetették a kivitelt. Ehhez képest a válság érezhető negatív hatásai átmenetinek bizonyultak, de az ágazat helyzete így is nehéz. A magyar libatenyésztést és az ágazat dolgozóit a kiskunfélegyházi Libafesztiválon ünnepelték.

Immár 12 éve ünnepli magát a lúdágazat Kiskunfélegyházán a Libafesztiválon. A fesztivál hangulatával idén sem volt baj, a libaszépségverseny, a főzőverseny és a Baromfi Termék Tanács (BTT) baromfibusza kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó szórakozást nyújtott, ám a szakma hangulata távolról sem rózsás. Az elmúlt három évben a nemzetközi, de főleg osztrák lapokban igazságtalan rágalmak és támadások sorozata indult meg a magyar libatermékekkel szemben, ami érzékeny veszteségeket okozott. A felvásárolt mennyiség három év alatt háromezer tonnával, vagyis mintegy 10 százalékkal csökkent. Ehhez képest a válság hatásai múlandónak és átmenetinek bizonyultak. „Tavaly a libamáj, a minőségi magyar libahús, de még a libatoll kivitele is megérezte, hogy a fogyasztók Európa-szerte az olcsóbb termékek felé fordultak. 2009-ről 2010-re már sikerült minimális, de nem elégséges áremelést végrehajtani” – mondja Dr. Csorbai Attila a BTT igazgatója. Az igazi problémát a hosszabb időszakra való visszatekintés érzékelteti a legjobban: míg 1990-ben ugyanis mintegy 71 ezer tonna ludat vágtak le, tavaly már csak 30 ezer tonnát.

Márpedig ez nekünk korántsem mindegy, hiszen Magyarország igazi libanagyhatalom. A világ libamájexportjának 90 százalékát Magyarország adja, és csak a Dél-Alföld régióban több ezer embernek ad az ágazat munkát.

„A lúd fantasztikus állat, húsa egészséges és finom, zsírja többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz, tolla pedig a mai napig a legjobb töltőanyag, paplanba, párnába” – ezt már Dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója mondja, aki nemcsak azért vállalja évről évre a rendezvény szervezését, mert a lúd nagy rajongója, hanem azért is, hogy így köszönje meg az ágazat dolgozóinak munkáját.

Az eseményen először jelent meg a BTT baromfibusza, amely ismeretterjesztő és szórakoztató programokon keresztül szólítja meg a gyermekeket és szüleiket, mutatja be a magyar baromfit, hívja fel a figyelmet a magyar baromfitermékek fogyasztásra. „Nemcsak exportban, pl. a libamáj kivitelében vagyunk világrekorderek, de a baromfihús fogyasztásban is a világelsők között állunk, mintegy 30 kg/fő éves mennyiséggel. Mégis fontos bemutatni a magyar baromfit, a baromfitenyésztés körülményeit, és a hazai minőségi baromfitermékek kedvező élettani hatásait. Az import baromfitermékek, általában gyengébb minőségi paramétereik miatt, néha olcsóbbak, mint a terméktanácsba tömörült tenyésztőké és vágóhidaké, ami nehéz helyzetbe sodorhatja az ágazat szereplőit” – mondja Dr. Csorbai Attila. A BTT ezért is indította útjára a baromfibuszt, amelynél a gyerekek és szüleik egyaránt fontos és hasznos információkat kaphatnak a magyar baromfitermékek előállításáról, minőségéről és egészséges fogyasztásáról.

 

Asztali nézet