A lúd a háziasítás során nem sokat változott. Teste nagyobb lett, felül és alul széles és lapított, nyaka hosszabb, farka pedig rövidebb. A magyar lúd fehér, szürke és tarka tollszínben, valamint fodros tollú változatban fordul elő.

Az egyéves magyar lúd testsúlya 6,00–8,00 kg (gúnár) és 5,00–6,00 kg (tojó).

A gúnár feje keskeny, lapos homlokkal, a fej középhosszú tollakkal vastagon fedett. Csőre csőrtőben nagyon erős, közepesen hosszú, narancssárga színű. Szeme nagy, világoskék, nyaka közepesen hosszú, enyhén hajlott. Törzse hosszú, közepes vastagságú, gömbölyded, mellkasa széles, erős és kerek, háta hosszú, széles, enyhén lehajló. A szárny hosszú, szorosan a testhez simuló, zárt, a farok rövid, zárt és vízszintes. A comb erős és vastag. Lábszára függőleges állású, a törzs számára jó támasztékul szolgál, a csőrrel azonos színű. A magyar ludak tollazata testhez simuló, pehelytollazatuk vastag. A tollszín fehér, szürke vagy foltos (tarka) lehet.

A tojó testfelépítése megegyezik a gúnáréval. A másodlagos nemi jellegből adódó, apróbb különbségek a rövidebb, vékonyabb és kevésbé hajlott nyak és a kissé mélyebben elhelyezkedő törzs.

A magyar lúd igénytelen, gyorsan növekvő, jól tollasodó, edzett és fáradhatatlanul legelő fajta. A legelővel szemben igénytelen, a takarmányt nagyon jól értékesíti. Húsa kitűnő minőségű és puha, nagy máját a külföldi piacok is igen értékelték. Tollhaszna tetemes volt, évente három-négyszer is téphették.

Az eredeti magyar lúd éves tojástermelése 15 körüli. Értékes, fehér tollú tájfajtái a Balaton vidékén, a Duna és Tisza mellett, Szeged, Makó, Szentes és Dunaszerdahely környékén alakultak ki. Az 1960-as években a magyar lúd alföldi és a dunántúli változata még jól elkülöníthető volt